Egy hete történt, hogy a fülledt melegben autóba ültem, s elindultam Hozzád. Az aszfalt forró volt, a kocsi belsejében ezernyi fok, a klíma igaz működik, de már régen ki kellett volna takarítani. Szeretek egyedül autózni, közben szabadjára járnak gondolataim, anélkül, hogy ne érezném a forgalmat, a rádiót hangosan hallgatom. A tegnap este még mélyen bennem élt, amikor a feleségemmel beszélgettünk, a pontosság kedvéért ő próbált velem, én meg mint valami béna béka, egy-egy választ dobtam csak felé.

Nem lehetett mellébeszélni, tudta, érezte, hogy utazásom csak egy ürügy, hogy találkozhassam valakivel, aki számára egy ismeretlen valaki, találgatás, hogy ki lehet, - számomra meg Te vagy. Nem veszekedés volt, ez volt a legrosszabb. Próbált szót érteni velem, de nem lehetett. Tudtam, hogy megalázva, vérig sértve, megcsalva érzi magát. Ismertem már ezt az arcát, mert jó párszor érzett így, pedig semmi alapja nem volt…El lehet ide jutni, ha már régen nincs bizalom, kölcsönös, elfogadó, féltő szeretet, harmónia. Kitört a vihar, ami ugye csak idő kérdése volt. Kényelmesebb lett volna még egy ideig titokban tartani, élvezni a lopott, titkon őrizgetett kincset, de nem: a mi sorsunk egészen más.

Nem lehetett nem gondolnom azelőző éjszakára, sőt tudtam, hogy valahol a háttérben ott lesz velem ez az érzés. Felkészülni erre az érzésre nem lehetett, annak ellenére, hogy már nagyon régen tudtam, hogy el fog ez a pillanat jönni, még jóval azelőtt, hogy teljesen, őszintén feltártuk volna érzéseinket egymás előtt, először találkoztunk volna. Még az első leveleimben írtam valahol, hogy fájdalommal fog járni: nem tudván igazából, hogy nekem, neked, vagy neki(k) fog-e fájni. Valahol mindenkinek fog. Örömünkhöz, közös ajándékunkhoz, az egymás iránt érzett szerelmünkhöz fájdalmakon keresztül juthatunk csak el.

Kérdezett, s én nem válaszoltam, nem értette, nem érthette, hogy miért védelek.

A kilométereket gyorsan gyűrte maga alá az autó, amikor félúton nagycseppekben eleredt az eső. A nagy meleg és a nagy hideg találkozásának eredménye. Percről percre kerültem közelebb hozzád. A tegnap este miatti borongós hangulatomat elkezdte felváltani a hamarosan bekövetkező találkozásunk feletti öröm, várakozás.

Egy igazi randevú. Indulok, várlak, kések, meglátlak, csókollak. El nem engedlek. Megint a hétköznapok felett, boldogság. A fájdalom, a vihar visszahúzódott, tudván, hogy hamarosan újra előlopakodhat, mert minden lépés (találkozás) fájdalommal fog járni. A féktelen, mindent betöltő boldogság párja, mert a két ellentét együttes meglététől világ a világ. Úton lenni boldogság, pedig tudom mivel van kikövezve, mert választani kell, élni a sorsomat. Ettől szép  - ha merem járni, élni utamat, bármi is történjen. Szeretlek.