A sétálóutcán hömpölygött a tömeg. Kocsonyafesztivál van ezen a hétvégén. A vásárokban megszokott árusok, mutatványosok, pecsenyesütők és kürtőskalács mindenhol, s természetesen kocsonya.  Békák mindenütt: társasjátékon, édességből, békának öltözött maskarások, kirakatokban kuruttyolók, mindenféle méretben. Még soha sem láttam ilyen kellemesen felfordultnak, zsongónak régi-új városom! Az áradat minket is sodor, megállunk egy pohár forró italra.  Hűvös van, de szívünket meleg járja át: szerelmesek vagyunk.

A színpadtól távol állunk meg, egy rövid hangolás, s hamarosan elkezdődik az újabb koncert.  Az első népzenei élményünk: Balkán Fanatik, majd fiatalságunk zenéi: Gringó Sztár, Gesztivel.  Az időjárás kegyes hozzánk, egyetlen csíkban süt csak a napfény, ebben a ragyogó sávban állunk, összebújva, arcunkat simogatják az első tavaszi napsugarak. Nyárban jártam, fénnyel teli januárban, Nyár van nyár van, talpig februárban…

Szorosan átölellek,  hogy melegítsük egymást... A zenészek és a közönség is egyre jobban belemelegedik, felszabadul. A tömegben utat törünk, még közelebb jutunk a zenészekhez, már látjuk az arcukat, hangosabb a zene. Szorosan, ölelkezve, kéz a kézben, a dallamok ringatják testünket. Másfél óra gondtalan öröm, de egyszer csak vége, s mi elindulunk hazafelé. A dalok és szövegek pedig bennünk maradtak: Ki a szerelemért még nem halt meg, az soha nem élt.

Boldognak láttalak.